Ahogy a tudás, amit diákjainknak nyújtunk, naprakész, úgy adminisztrációs hátterünket is ugyanúgy igyekszünk modernizálni. Ebből kifolyólag létrehoztunk egy könnyen kezelhető belső rendszert, ahol képzéseinkre jelentkező, illetve résztvevő tanulóink és minden vizsgázó nyomon követheti például pénzügyeit, hiányzásait.

 

A regisztráció során ki kell választani a tanfolyamot vagy a vizsgát, amelyen részt veszünk, vagy amelyre jelentkeznénk, továbbá (ha van ilyen lehetőség), akkor meg kell jelölni, hogy milyen konstrukcióval szeretnénk fizetni. Az azonosításhoz szükséges adatok megadása után, a jelentkezés gombra kattintással erősíthetjük meg regisztrációnkat, amelyről azonnal egy visszaigazoló e-mailt is kapunk a megadott címre.

 

A belső felületen profilunkat bővíthetjük többek között számlázási, valamint postázási adatainkkal. Feltölthetjük a képzések, vizsgák részvételéhez szükséges személyes irataink szkennelt verzióját. A pénzügyek menüpontban megtekinthetjük a befizetésre váró pontos összeget, a fizetési határidővel együtt, továbbá azt is megnézhetjük, hogy a képzés végéig mennyi a fennmaradó fizetendő díj összesen. Amennyiben bármi kérdésünk merülne fel, az adminisztrátorokat üzenet formájában érhetjük el.

 

Egyedi rendszerünknek köszönhetően lehetősége nyílik minden diákunknak, hogy ismerőseinek ajánlja képzéseinket. Ez természetesen nem marad honorálatlanul, ugyanis ha egy tanulónk személyes azonosító linkjén keresztül regisztrál valaki (és az illető részt is vesz tanfolyamaink egyikén), akkor minden ilyen ismerőse után 5000 Ft-ot írunk jóvá diákunknak. Ezt a jutalékot felhasználhatja a vizsgák, képzések díjainak befizetésére, vagy ha már nem rendelkezik díjhátralékkal, akkor készpénzben vagy banki átutalással juttatjuk el az összeget. Ezt a folyamatot, illetve egyéni ajánló linkünket egy külön menüpontban érhetjük el.

 

Nagyon fontos a nyelvtudás, még akkor is, ha csupán valamilyen egyszerű munkát végzünk. Ehhez nem muszáj méregdrágán nyelvórákat vennünk, hiszen az interneten is kiváló tananyagokhoz férhetünk hozzá ingyen, és persze egy könyvtár ugyancsak kiváló kiindulási pont lehet a nyelvtanuláshoz. A tudást lényegében mindegy, honnan szerezzük meg, csak az számít, hogy értsük az adott ország hivatalos nyelvét – esetleg a második leginkább használt nyelvet -, és mi is meg tudjuk magunkat értetni másokkal. A megfelelő kiejtés elsajátításához kiváló segítség lehet filmek megtekintése az adott idegen nyelven, valamint zenék hallgatása.

 

Rendszerünket folyamatosan fejlesztjük, így jövőre már mobil applikáció formájában is mindenki hozzáférhet képzési profiljához, valamint felkerülnek majd online tananyagok is.